2013. január 5., szombat

Index undorító társadalom-bomlasztása

Régen ez egy egyszerű hírportál volt. Legfeljebb azért bírálták, mert baloldali / liberális nézetei miatt gyakran olyan módon tálaltak mindenféle politikai, gazdasági, és egyéb történéseket, hogy az sokak szerint nem egyezett a valósággal, tele volt elferdítésekkel, hülyeségekkel, egyszóval nem értettek vele egyet. Ennek ellenére még mindig egy hírportálnak nevezhető valami volt. Volt autós hírek rovat, kiemelt hír, divat, gazdasági hírek, meg ilyesmi. És persze lehetett kommentelni. 

Aztán eltelt pár év, és egyik napról a másikra a kommentelési lehetőség teljesen eltűnt, egy büdös szó nélkül. 

Aztán szépen lassan, először csak a "Velvet" elnevezésű szekcióban, és először csak késő este elkezdtek megjelenni olyan hírek, hogy "xy pornóst arcon élvezték és ez hű de érdekes, kattintson, képek is vannak", és hasonlók. Még később kizárólag ilyen hírek mentek a Velvet-résznél, ha az ember kicsit lejjebb görgetett, és egy idő után már reggel 10 órakor, vagy délután kettőkor, tehát nem csak késő estétől. 

Még később tetszőleges napszakban, nem csak a Velveten hanem bárhol elkezdtek megjelenni olyan - képekkel közvetlenül a főoldalon ugyan nem illusztrált - cikkek, melyek címében vagy rövid leírásában gyakran szerepeltek olyan szavak, mint a "csöcs", így, ebben a formájában. 

Most pedig a legfőbb, legkiemeltebb cikk az, hogy HURRÁ, a legnézettebb kisfilm, aminek milliós nézettsége van, egy negyedórás szoftpornó egy kurva életéről és haláláról, a főkép pedig ahogyan éppen dugják. Gratulálok. 

Át kell értelmezni például azt a kifejezést, hogy "nyomdafestéket nem tűrő". Miért, van olyan ami nem tűr nyomdafestéket, ha ez lehet a legkiemeltebb főhír, fotóval? Bár szó mi szó, ez nem nyomtatott sajtó, de legalább annyian olvassák az indexet. 

Ezek után aki azt meri állítani, hogy nincs mesterséges népbutítás, a smart phone-ok, smart tv-k, smart kamerák és intelligens iskolai táblák korában, az valszleg homokba dugta a fejét 5-10 évvel ezelőtt. Húzza ki onnan és nézzen körül, mit csinálnak a 12-14 éves általános iskolás lányok délutánonként az - autóval és jogosítvánnyal rendelkező - barátjuk szobájában.